E tünetegyüttest, melyet autisztikus pszichopathia néven határozott meg, a személyiségzavarok egyik formájának tekintette. Érdekes, hogy ezen állapot leírására ugyanazt az "autisztikus" kifejezést használta, mint távoli kollégája Leo Kanner, aki hasonló, gyermekcsoportról jelentetett meg tanulmányt éppen az idő tájt az Egyesült Államokban. Asperger tanulmányát mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban figyelmen kívül hagyták, ám ő folytatta az autisztikus pszichopathiában szenvedő gyermekek vizsgálatát és kezelését. A gyermekek ellátására osztályt hozott létre. Viktória nővér volt, aki elindította az első fejlesztő programokat, amelyben helyet kapott a beszéd-, dráma- és a mozgásterápia is. A II. világháború végén a szövetségesek lebombázták a bécsi osztályt, melynek áldozatul esett Viktória nővér is. Hans Asperger azonban folytatta munkáját. 1980-ban halt meg, néhány évvel azelőtt, hogy a nevével jelzett szindróma nemzetközileg elfogadottá vált volna. (15. old.)
Mosolyogtató történetek szólnak arról, amikor a gyermek szó szerint ért egy szólást vagy átvitt értelmű szóképet, mint például az "Elvitte a cica a nyelvedet?" kérdést. Ennek megfelelően saját beszédük túlságosan precíz vagy pedáns lehet. (14. old)
Lorna Wing a következőkkel jellemezi az Asperger-szindrómát:
- az empátia hiánya,
- gyermeteg, nem a helyzetnek megfelelő, egyoldalú kapcsolatok,
- a barátságok kialakításához szükséges készségek hiánya vagy gyengesége,
- pedáns, ismétlésekkel jellemezhető beszéd,
- szegényes nonverbális kommunikáció,
- elmélyült érdeklődés bizonyos témák iránt,
- esetlen, rosszul koordinált mozgások, szokatlan testtartás
Társas, érzelmi készségek:
1. Nem érti, hogyan kell más gyermekekkel együtt játszani. Például figyelmen kívül hagyja a közös játék íratlan szabályait.
2. Szabad időben, iskolai szünetekben elkerüli a többieket, egy félreeső helyre vonul.
3. Figyelmen kívül hagyja a társas együttlét szokásait, a viselkedési szabályokat, a helyzetnek nem megfelelően viselkedik,, oda nem illő megjegyzéseket tesz. Megesik, hogy személyeskedő megjegyzést tesz valakire anélkül, hogy annak hatásával tisztában lenne.
4. Nincs empátiás készsége, vagyis nem tudja beleélni magát más ember érzéseibe. Például nem ismeri fel, hogy egy bocsánatkérés jólesik a másiknak.
5. Elvárja másoktól, hogy ismerjék a gondolatait, élményeit, véleményét. Nem ismeri fel, hogy a másik nem volt jelen az adott helyzetben, nem tudhat olyasmit, amit ő tud.
6. Szokatlan mértékben igényli a megnyugtatást, különösen olyan helyzetekben, amikor a dolgok elromlanak vagy vagy megváltoznak körülötte.
7. Nem tudja árnyaltan kifejezni az érzelmeit. A helyzethez mérten aránytalanul nagy nyugtalanság vagy szélsőséges érzelmi állapot lesz rajta úrra.
8. Nem tudja pontosan kifejezni az érzelmeit. Nem érti, hogy a különböző emberek felé más-más módon fejezzük ki érzelmeinket.
9. Nem szívesen vesz részt versenyzésben, közös játékokban, tevékenységekben.
10. Nem befolyásolják a kortársak. Például nem követi a legfrissebb divatot a játékokban vagy a ruházkodásban.
Gyakran a legalapvetőbb szabályok magyarázata is szükséges, például, hogy a labdát akkor is csak a saját csapattársadnak továbbíthatod, ha az ellenfél is kéri tőled. Természetesnek mondható, hogy a többi gyermeknek kevés türelme van ahhoz, hogy egy Asperger-szindrómás gyermekkel játsszon, így a szükőnek kell felvállalnia a kortárs barát szerepét. (40. old)
Jegyezzük fel azokat a készségeket, amelyeket meg kell tanítanunk. A leggyakoribbak a következők:
- Hogyan kell egy játékot elkezdeni, folytatni és befejezni?
Tanítsuk meg az alábbi kérdéseket, megjegyzéseket: "Beszállhatok a játékba?", "Most mit fogtok csinálni?", Segítenél nekem?" vagy "Most szeretnék egyedül játszani!". E fordulatok ismerete nélkül a gyermek olyan kínos, esetleg durva megjegyzéseket tehet, amelyek akaratlanul is elriasztják a barátokat, például: "Ha nem úgy lesz, ahogy én akarom, nem játszunk."
- Rugalmasság, együttműködés, kölcsönösség
Asperger-szindrómával élő gyermekek rendszerint irányítani szeretik a játékokat, nem veszik tudomásul, ha a többieknek más ötletük van, iletve nem engednek bekapcsolódni másokat. Meg kell értetnünk a gyermekkel, hogy a játék attól nem "romlik el", ha máshogy zajlik, sőt talán jobban is sikerül, ha megosztja az eszközöket és az ötleteit másokkal.
(van még további, 40-41. old.
A következőkben néhány ötletet sorolunk fel a csoportfoglalkozáshoz:
- Játsszuk újra azt az eseményt, amelyben az érintett személy bizonytalan volt a lehetséges megoldásokat és megjegyzéseket illetően, vagy félreértette a helyzetre vonatkozó utasításokat; majd, már a résztvevők javaslatai alapján, változtassuk meg és ismételjük meg a jelenetet.
- Mutassunk be az adott helyzetnek nem megfelelő társas viselkedést, és kérjük meg a résztvevőket, hogy javítsák azt ki. A csoportvezető olyan személyt játszik el, akinek a viselkedése elfogadhatatlan, a résztvevők pedig igyekeznek felismerni a hibákat. Fokozatosan mutassunk be kevésbé kirívó viselkedési hibákat is. A példákat filmek vagy videofelvételek is szolgáltathatják. (Tanulságos például a Mr. Bean-filmek helyzeteinek elemzése.) A "helytelen" viselkedés bemutatása gyakran igen szórakoztató lehet a résztvevők számára.
Néha kint, néha bent -
ez az Asperger-szindróma.
Néha elgondolkodom, miért pont én,
máskor azt gondolom: így a legjobb élni.
Egy kicsit más vagy, mint a többi,
s ettől mindig csak másodiknak érezheted magad.
Senki sem érti igazán,
mennyire megerőltető ez az élet.
Úgy nézek ki, mint bárki más,
de egy apróság is kiborít.
(Vanessa Royal)
One foot in and one foot out
is what Asperger's is all about.
Sometimes I think why me;
other times I think it's the best way to be.
A little different from the rest
makes you think you're second best.
Nobody quite understanding
a hard life which is very demanding.
I look like any other child
but little things just make me wild.
Különös gyerekek - Kalauz az Asperger-szindrómáról szülőknek by pszichologia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése